Hivatalos adatokat és képeket hozott nyilvánosságra az Opel a Zafira új generációjáról, pedig az egyterű csak az őszi Frankfurti Autószalonon mutatkozik be a nagyközönségnek.
Tanulmányként már a márciusi Genfi Autószalonon debütált az új Opel Zafira, az egyterű formavilága alapján már akkor egyértelmű volt, hogy gyakorlatilag a végleges modellel bemutatózott a német márka. Talán ezzel magyarázható, hogy néhány hét elteltével máris lerántották a leplet a Tourer utónevű végleges modellről, amelynek külseje 98 százalékban megegyezik a tanulmánnyal, csak apró változtatások történtek.
Kevésbé fényűző a kabin, de a dizájnerek itt is próbáltak hűek maradni a koncepcióhoz, innen-onnan azonban más Opelekből már ismert megoldások köszönnek vissza. Új színkombinációk és kárpitok jelentek meg, a Zafirához is elérhetővé vált a B oszlopig érő panoráma-szélvédő, illetve a csomagtartóig nyúló napfénytető.
Alaphelyzetben, ötüléses kialakítás esetén 710 literes csomagtartót kínál a Zafira Tourer, elődjénél 65-tel többet, a raktér egészen 1860 literig bővíthető (+40 liter a régihez képest). Év vége felé kerül a kereskedésekbe az új modell, 110, 130 és 165 lóerős kétliteres dízellel, illetve 120 és 140 lóerős 1,4-es turbós benzinessel. Mindegyik motorhoz szériában start-stop-rendszer kapcsolódik. Később jönnek az alternatív (takarékos Ecoflex, CNG, LPG) változatok, illetve egy vadonatúj benzinmotor is megjelenik.
Forrás: Origo
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.