Jövő májusban már ipari méretekben termelhet az Audi németországi e-cng-gyára, amely a tervek szerint teljesen kibocsátás-semleges autógázt állíthat elő. A fejlesztők már az e-etanol és az e-dízel technológiáján dolgoznak.
Jövő májusban kezdi meg próbaüzemen túli termelését az Audi e-cng-gyára a németországi Werltében. A mintegy 6 megawattos üzemben elektrolízissel (vízbontással) hoznak majd létre hidrogént, amely önmagában is alkalmas lenne hidrogéncellás autók hajtására, ez a technológia azonban egyelőre gyerekcipőben jár. Az eljáráshoz megújuló (azaz szél-, illetve napenergiából származó) áramot használnak. A hidrogénből egy másik eljárással, széndioxid felhasználásával egyfajta mesterséges, megújuló metánt állítanak elő, amit a gyártó e-gas márkanéven hoz majd forgalomba. A létrejött gáz már a hagyományos földgázrendszerbe is betáplálható, ipari méretekben is, az előállításához szükséges széndioxid pedig egy biogázüzemben keletkezik, mezőgazdasági hulladékok felhasználásával − mondta Hermann Pengg, az Audi munkatársa a vállalat müncheni bemutatóján. Az e-gas ilyen szempontból kibocsátássemleges üzemanyag, hiszen a biogázüzemből is a levegőbe kerülne a széndioxid, az ilyen meghajtású járművek kibocsátása pedig pontosan megfelel a gyártási folyamatban megkötött mennyiségnek.
Forrás és teljes cikk: napi.hu
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.