A gázhálózatról tankolható autóbuszok válthatnák a mostani elavult, környezetszennyező járműveket a magyar forgalomban, de több dolog egyszerre nehezíti a járműcserét. Így maradhatnak a koromköpő roncsok a fővárosban és a vidéki buszos cégeknél.
Rengeteg régi, környezetszennyező autóbuszt cserélhetnek le a vidéki Volán társaságok és a BKV, ha részt vesznek a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium 1,6 milliárd forint összértékű pályázatán. Az állami vagy magáncégek kizárólag új, sűrített földgázzal hajtott városi és távolsági buszok beszerzéséhez kaphatnak támogatást. Az tárca közleményében azt írják, a pénzből kizárólag a dízelüzeművel azonos műszaki tartalmú CNG-s (Compressed Natural Gas) típusok árkülönbözetét fedezhetik.
Óriási lehetőségnek tűnik ez, főként ha figyelembe vesszük, hogy egy hagyományos szólóbusz újkori ára nagyjából 60-65 millió forint, a csuklós pedig nagyjából egy tízessel drágább. Ez persze csak becsült összeg, hiszen a gyártók árai nagyban függnek attól, hogy hány darabot vesznek egyszerre, abba milyen berendezést, illetve mekkora motort kér a megrendelő. A szerződésben az is szerepel majd, hogy a CNG-vel hajtott autóbuszokat üzembe állító vállalat három évig köteles volna kitartani a technológia mellett.
Forrás és teljes cikk: totalcar.hu
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.